Csillagászat, Űrkutatás

Az űrkutatás mindennapjaiba, az Emberiség jövőjébe enged bepillantást ez az izgalmas blog. Mikor indul a Mars-expedíció? Mik az Ember kihívásai? Volt vagy van-e élet a Marson? A Hubble űrteleszkóp szenzációs felvételei! Mi lesz a Hubble űrteleszkóp utódja? Rengeteg színes, érdekes témával, ez a csillagflotta.blog.hu!

Etarget3

FRISS BLOGOK

Etarget2

Naptár

április 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás

statcounter

Etarget

linkcsere

freestat.hu  Linkgyűjtemény, linktár Linkkatalógus Link - Placc Linkgyüjtemény Linkster, a linktér! Hun-Web Katalógus és Kereső Linkgyár linkkatalógus Linkajanlo katalogusa LinkBank  Netfilter Linktár Webkatalógus Magyar Honlap Linkek TopSite.hu - A web legjobbjai.

 linkunderground   "  Free TopSite www.canga.hu :: Toplista :: Statisztika :: Bannercsere ::   Bannercsere   linkcsereWQW webkatalóguslinkcsereBannercsere

Hogyan keletkezett a Tejútrendszer?

neney 2019.03.02. 12:19

A nagy galaxisok kialakulására vonatkozó elméletek nem egyeztethetők össze a Tejútrendszer közelében levő törpegalaxisok kémiai összetételével.

A jelenlegi galaxisképződési elméletek egyik nagy csoportja szerint az Univerzum története során először a kisebb galaxisok alakultak ki, később pedig ezek álltak össze a Tejútrendszerünkhöz hasonló nagyobb rendszerekké. Saját Galaxisunk körül is számos igen halvány és diffúz, ún. törpe szferoidális galaxis található, amelyek a Világegyetem leghalványabb ismert galaxisai közé tartoznak. Mivel Univerzumunk az Ősrobbanás után lényegében kizárólag hidrogént és héliumot tartalmazott – a magasabb rendszámú elemek csak később keletkeztek a csillagokban lejátszódó magfúzió során –, ezért azt várjuk, hogy ezek a törpegalaxisok nehezebb elemeket igen kis gyakorisággal tartalmaznak.

Amina Helmi (Kapteyn Csillagászati Intézet, Hollandia) és nemzetközi kutatócsoportja az ESO VLT 8,2 m-es Kueyen óriástávcsövét és a FLAMES műszert használta fel a Fornax, Sculptor, Sextans és Carina törpegalaxisokban levő, mintegy kétezer egyedi csillag vastartalmának meghatározására. A kimért fémességeket ezután összehasonlították a  Tejútrendszer halójában levő idős csillagok kémiai összetételével, ugyanis ha a galaxisunk valóban törpegalaxisok összeolvadásával jött létre, akkor a haloban levő csillagoknak hasonlítaniuk kell a galaktikus építőkockákra.

Az eredmények azonban alapvető különbségekre mutatnak rá. Habár a kémiai elemgyakoriság nagyjából hasonló a törpe szferoidális galaxisokban és a Galaxis halójában, úgy tűnik, a törpegalaxisokban alig találunk a halóra jellemző rendkívül fémszegény csillagokat. A megfigyelések így ellentmondásba kerültek az elméleti előrejelzésekkel, illetve egyértelműen kizárják, hogy a Galaxis halójának létrejöttében a ma megfigyelhetőkhöz hasonló törpegalaxisok játszottak szerepet. Jelenleg úgy tűnik, a galaxisok kialakulásával kapcsolatban egyelőre csak a kérdőjelek szaporodásáról lehet beszámolni.

Szólj hozzá!

Változott-e a kisbolygóbecsapódások gyakorisága a földtörténet során?

neney 2019.02.26. 13:10

Több évtizede vita tárgya, hogy létezik-e valamilyen periodikusság a Földet bombázó kisbolygók és üstökösök időbeli eloszlásában. Egy új tanulmány szerint nem, bár úgy tűnik, egy enyhe növekedés van az utolsó 250 millió évben.

3D rendering of an asteroid

Az elmúlt évtizedekben több tanulmány azt állította, hogy a Földet érő óriási becsapódások számában, illetve ezek valószínűségében egy periodikus változás figyelhető meg, a becsapódások száma regulárisan hol növekszik, hol csökken. Coryn Bailer-Jones (Max Planck Institute for Astronomy) egy új elemzésében azonban amellett érvel, hogy ezek az egyszerű periodikus mintázatok nem mások, mint műtermékek (artifaktok), azaz nem valódi változásról van szó, a minta megjelenése az alkalmazott módszer "mellékterméke". Eredménye azt jelzi, hogy jelenleg a Föld ugyanolyan valószínűséggel esik áldozatául egy nagy becsapódásnak, mint a múltban bármikor, bár teljességgel nem zárható ki egy enyhe növekedési trend a becsapódási rátában az utolsó 250 millió év során.

A földtörténet nagy kihalási hullámait általában kisbolygók és üstökösök becsapódása által okozott katasztrófákhoz kötik. A legismertebb és legnépszerűbb ilyen esemény a 65 millió évvel ezelőtt, a kréta és a harmadidőszak határán bekövetkezett, a dinoszauroszok kipusztulásával kapcsolatba hozott kataklizma, melynek vélt okozója által ütött, 180 kilométer átmérőjű kráter jól megfigyelhető a Mexikói-öböl és a Yucatán-félsziget gravitációs anomáliákat mutató térképein. A közeli mexikói város után elnevezett Chicxulub-kráteren kívül mintegy kétszáz, esetenként szintén több száz kilométer átmérőjű kráter tanúskodik az élővilágra nézve borzalmas katasztrófákról.

A nagy kihalási hullámok jelzik, hogy a becsapódási gyakoriságok esetleges változásának problémája egyáltalán nem akadémikus kérdés, nagyon is fontos szereppel bír, ha a jelen kockázatait akarjuk megbecsülni. A múlt század nyolcvanas éveinek közepétől számos szerző azt állította, hogy a különböző becsapódási kráterek korának megbecslése alapján egy reguláris mintázat figyelhető meg a becsapódási gyakoriságokban: kevesebb becsapódást hozó időszakokat több becsapódással járó korszakok követik. A bizonytalanságot azonban jól jelzi, hogy a mintázat periódusára 13 és 50 millió év között szóró értékeket származtattak. A sejtett változás egyik oka lehetne a Naprendszernek a Tejútrendszer fősíkjához képesti relatív mozgása. Ennek során a közeli csillagok gravitációs hatásában bekövetkező parányi változások miatt a körülbelül 1 fényév sugarú Oort-felhőből átmenetileg az átlagosnál több üstökös szakad ki és indul el a Naprendszer belső tartományai felé, potenciálisan a Föld felé tartó ütközési pályán. Hasonló, de talán populárisabb magyarázat, hogy az Oort-felhő perturbációját a Nap egyelőre még ismeretlen, nagy inklinációjú pályán mozgó, Nemezisnek elnevezett kísérője okozhatja.

Coryn Bailer-Jones a klasszikus frekvencia-analízis helyett, ami szerinte ebben az esetben nem valódi periódusokat eredményezett, az ún. Bayes statisztikát használta a becsapódási valószínűségek meghatározására. Ennek eredményeként azt találta, hogy az egyszerű periodikus változás magas konfidenciaszinten kizárható, de a különböző korú kráterek száma alapján úgy tűnik, hogy a becsapódási ráta folyamatosan növekszik az utolsó 250 millió év során. A trend magyarázatára két lehetőség kínálkozik. Az első szerint a kisebb kráterek sokkal könnyebben erodálódnak, illetve az idősebb krátereknek sokkal több idejük volt erre, így lehet, hogy a trend csak egyszerűen azt tükrözi, hogy a nagyobb és fiatalabb krátereket sokkal könnyebb azonosítani, azaz valószínű, hogy csak kiválasztási effektusról van szó. Bailer-Jones szerint ha csak a 35 kilométernél nagyobb és a 400 millió évnél fiatalabb krátereket nézzük, amelyeket az erózió és a kitöltődés még kevéssé érintett, nem is látszik a trend. Másrészről a növekedés lehet valós is, ezt támaszthatja alá az, hogy a Holdon, ahol nincsenek az erózióhoz és a kitöltődéshez vezető természetes geológiai folyamatok, hasonló trend mutatkozik.

Bailer-Jones szerint a periodikus változás, ami a Nemezis létét alátámaszthatná, biztosan nem valós. Az egyetlen megválaszolandó kérdés ebben a problémakörben az, hogy az utolsó 250 millió évben valóban növekedett-e a becsapódások gyakorisága, vagy sem.

Szólj hozzá!

A világegyetem szerkezete: az extragalaxisok

neney 2019.02.20. 14:18

A fenti fotón egy a mi Tejútrendszerünkhöz hasonló objektum, az Androméda-köd látható. 

A mi Tejútrendszerünkhöz hasonló objektumok, az extragalaxisok számát több milliárdra becsüljük. Az égbolton látható számtalan fényforrásról csak a távolságuk meghatározása után lehet eldönteni, hogy azok a Tejútrendszerhez tartoznak, vagy extragalaktikus objektumok. (Extragalaktikus objektumnak nevezünk minden, a Tejútrendszeren túl lévő égitestet.) A távolságméréshez az 1920-as években sikerült kidolgozni megfelelő eljárást. Azóta tudjuk, hogy pl. az Androméda csillagképben található Androméda-köd egy Tejútrendszerhez hasonló extragalaxis. Távolsága kb. 2,25 millió fényév.

Szokás minden extra-galaxist egyszerűen galaxisnak hívni, és ilyenkor a mi galaxisunknak, a Tejútrendszernek a neve: Galaktika.

Az egyre jobb felbontású távcsövekkel egyre több galaxist fedeztek fel, és hamar kiderült, hogy a galaxisok három nagy csoportba oszthatók. Az elliptikus galaxisok forgási ellipszoid alakúak, az összes galaxis kb. fele elliptikus. A spirális galaxisokra jellemző, hogy a magból spirálkarok indulnak ki, amelyek a galaxisforgási irányával ellentétesen "feltekerednek". A Tejútrendszer is spirális galaxis. Azokat a galaxisokat, amelyek nem tartoznak az előbb említett két csoportba, irreguláris galaxisoknak nevezzük. Ezek rendszerint szabálytalan alakúak, jellegzetes képviselőik a Nagy és a Kis Magellán Felhők, amelyek a Tejútrendszerhez legközelebbi galaxisok. (A távolságuk kb. 165 ezer fényév.)

galaxisok nem szétszórva találhatók a Világegyetemben (Univerzumban), hanem kisebb-nagyobb csoportokat alkotnak. Egy ilyen csoportnak, Lokális Csoportnak a része a korábban említett galaxisokkal együtt a Tejútrendszer is. A Lokális Csoport kiterjedése kb. 4 millió fényév, és mintegy 24 tagból áll. A következő galaxisrendszer távolsága a Lokális Csoportátmérőjének kb. kétszerese.

 

Szólj hozzá!

A világegyetem szerkezete: A világegyetem tágulása

neney 2019.02.14. 14:17

Az egyes galaxisok színképét megfigyelve többnyire vöröseltolódást tapasztalunk. Ez azt jelenti, hogy az elemekre jellemző színképvonalak nem a megszokott helyükön, hanem kisebb-nagyobb mértékben a vörös tartomány felé eltolódva látszanak.

A vöröseltolódás a Doppler-effektus miatt lép fel, és az eltolódás mértéke egyenesen arányos a forrás és a megfigyelő egymáshoz viszonyított sebességével. Hubble amerikai csillagász az 1920-as években felfedezte, hogy a vöröseltolódás egyenesen arányos a galaxis távolságával is. Ebből következik, hogy azok az objektumok, amelyek színképében vöröseltolódás figyelhető meg, távolodnak tőlünk, és a távolodás sebessége egyenesen arányos a távolságukkal. Mivel a galaxisok színképe szinte kivétel nélkül vöröseltolódást mutat, arra következtethetünk, hogy a galaxisok távolodnak tőlünk. Ez persze nem azt jelenti, hogy a Tejútrendszer van az Univerzum középpontjában, hanem csak azt, hogy az Univerzum egésze tágul. (Képzeljük el, hogy egy léggömbre pöttyöket rajzolunk. Ha a léggömböt felfújjuk, a pöttyök távolodnak egymástól, de egyetlen pötty sem a tágulás középpontja. Manapság jobban szeretik a meggyes pite példát, amelyben a meggyek a galaxisok, és amikor a pite sül, akkor minden meggy minden másik meggytől távolodik, és a tágulásban semmilyen középpont sincs, még annyira sem, mint a léggömbös példában.) A legnagyobb vöröseltolódást a kvazárok (csillagszerű rádióforrások) mutatják. A legtávolabbiak távolsága kb. 15 milliárd fényév, távolodási sebességük eléri a fénysebesség 90%-át. Ebből arra lehet következtetni, hogy a Világegyetem már legalább 18 milliárd éves, de hogy a tágulási folyamat meddig tart, azt jelen pillanatban nem tudjuk. (Más megfontolásokból az Univerzum életkorát 13 és 14 milliárd év közöttinek tartják.)

Szólj hozzá!

A világegyetem szerkezete: a Tejútrendszer

neney 2019.02.08. 14:15

A Tejútrendszer felépítése

A Nap 16 fényévnyi sugarú környezetében 62 csillagot találhatunk. A hozzánk legközelebb lévő csillag a Proxima Centauri 4,3 fényév távolságra van. Az égbolt legfényesebb csillaga a Szíriusz távolsága 8,7 fényév. A megfigyelések azt mutatják, hogy a csillagok nagy része kettős vagy többes rendszer tagjai. Ez azt jelenti, hogy ezek a csillagok egymás gravitációs terében keringenek közös tömegközéppontjuk körül. Az előbb említett mindkét csillag egy-egy kettős rendszer tagja.

A Naprendszer egy nagyon sok (kb. 10 a 11.en ) csillagból álló csillagrendszer, a Tejútrendszer (Galaktika) egyik tagja. A Tejútrendszer "oldalnézetből" két egymás felé fordított szalmakalaphoz hasonlít, "felülnézetben" pedig jól látszik spirálszerű szerkezete.

Méretei hatalmasak: átmérője kb. 100 ezer fényév, legnagyobb vastagsága 15 ezer fényév. Felépítése mai elképzeléseink szerint a következő: a Tejútrendszer geometriai középpontjában helyezkedik el a magja, egy kb.100 millió naptömegű objektum, amely erős rádiósugárzást bocsát ki. A mag a Nyilas csillagkép irányában van, de jellemző tulajdonságait nem nagyon ismerjük, mert az irányába eső sötét ködök eltakarják előlünk. A Tejútrendszer számtalan csillaga főként a spirális karokban összpontosul. Egy ilyen karban található a Naprendszer is a magtól kb. 30 ezer fényév, a szimmetriasíktól 50 fényév távolságban. A Tejútrendszer a szimmetriasíkjára merőleges tengely körül forgómozgást végez. A Nap 250 km s sebességgel haladva majdnem kör alakú pályán mozog, és 250 millió év alatt tesz meg egy kört a Tejútrendszermagja körül. A Tejútrendszer tömegének kb. 5%-át kitevő csillagközi anyag is többnyire a karokban összpontosul. A Tejútrendszert gömbszerűen körbeveszi egy kb. 150 ezer fényév átmérőjű csillagokból és csillaghalmazokból álló képződmény, a halo.

A Tejútrendszer csillagainak halvány, összemosódott képe az éggömbön is megjelenik, ezt nevezzük Tejútnak.

Szólj hozzá!